2017. február 23., csütörtök

Paprikakrém leves

Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, hogy milyen íze lehet ennek a levesnek. Végül csak rászántam magam és elkészítettem ezt az egyszerű, de annál finomabb levest a korábban már említett levesfőzőmben.

Ez a leves egyébként tej és cukormentes, jól beilleszthető IR barát diétába is.



Hozzávalók:

50 dkg kápia paprika
1 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
2 db nagyobb érett paradicsom
400 ml kókusztej
500 ml víz
só, bors, chili paprika


A kápia paprikákat sütőben 20 perc alatt megsütőm, majd fóliára teszem és kicsummázom, megpucolom. Ez a technika így nem annyira szerencsés, szóval legközelebb már kettévágva, csummázva fogom a sütőbe tenni őket, kb 180 fokra.

Addig felkockázom a paradicsomot és belerakom a fűszerekkel együtt a leveskészítőbe, illetve egy kis kókuszzsíron megfuttatom a feldarabolt  hagymát is. A megpucolt, megsütött paprikákat is hozzáadom. Bekapcsolom a gépet és az első programmal kb. 25 perc alatt összefőzöm/mixelem. 

Ha a program lejárt, hozzáadom a kókusztejszínt és összemixelem a levessel. Ha szükséges még akkor tovább ízesítem. 
Körülbelül 1200 ml levesünk lesz ebből az adagból, melynek szénhidrát tartalma 27 g.
Egy adag levesben (300 ml) pedig 6.75 g szénhidrát található.



Levesbetétként én most magokat adtam hozzá, jól illik hozzá a tökmag például!

Jó étvágyat mindenkinek!

2017. február 10., péntek

MAGTEJKÉSZÍTŐ LEVESFŐZŐBŐL



Először is, szeretném leszögezni, hogy ez itt a reklám helye lesz és azoknak szeretnék vele segíteni, akik nem tudnak 40-50 ezer forintot egy magtejkészítő gépre kiadni. Szeretném megosztani az én élményemet, tapasztalatomat a Selecline Auchan saját márkás levesfőzőjéről.
Nem, nem kapok ezért egy forintot se az Auchan-tól, még mielőtt bárki megkérdezné. :D

A készülék paraméterei a következők:

  • 1600 ml űrtartalom
  • 1000 Watt
  • Inox
  • 2 + 1 programos

Nagyon szuper, strapabíró kis gép, remek kialakítással! 3 program közül lehet választani. Az egyik program megfőzi az összetevőket, de nem mixeli, a másik megfőzi és összemixeli az összetevőket, aminek köszönhetően kb. 30 perc alatt egy szuper krémlevest kaphatunk. A harmadik program igazán nem is program, azzal akár tovább mixelhetjük benne az összetevőket. 

Amire én ajánlom és használom:
Heti szinten csinálok benne krémlevest, és mindegyiket imádom, szinte bármit teszek össze az elronthatatlan lesz, az állaga pedig tökéletesen krémes, selymes! 
Alapanyagok amiket leveshez használok:
  • burgonya 
  • brokkoli
  • kukorica 
  • paprika
  • édesburgonya
  • sárgarépa
  • zellergumó, zellerszár
  • fehérrépa
  • zölborsó
De igaziból akármit lehet benne levesként csinálni!

A másik nagyszerű tulajdonsága, hogy használni tudom magtejkészítésre is és ez volt az anno, ami motivált a megvásárlásában. Csináltam már benne rizstejet, mandulatejet és manapság kókusztejet szoktam kevés mandulával keverve. 

Nekem már egy éve megvan a készülék, azaz történt vele egy sajnálatos eset, amiért akár nem ajánlhatnám, de mégis ezt teszem.
Hétvégén sajnos elromlott, szerintem a fűtőszál ment ki benne. Még volt rajta garancia, így visszavittem és minden kérdés nélkül nem kicserélték, hanem visszaadták az árát a készüléknek, pedig volt nekik ugyanilyen raktáron. Ismét megvettem a készüléket, ami most egy ezressel olcsóbb is volt és nem 1 hanem 2 év garanciát kaptam rá! 

Az ára 17.000 forint szemben a 40-50 ezres magtejkészítőkkel.
Ittam már magtejkészítő által készített magtejet is és én őszintén szólva nem éreztem túl nagy különbséget a kettő között. Én ár-érték arányban mindenképpen ajánlom, de mindenki döntse el maga természetesen, hogy milyen gépre esküszik, én biztosan erre!
Biztosan lehet benne magtejszínt is készíteni, de őszintén szólva még nem kísérleteztem ki az arányokat.
Amennyiben érdekel benneteket, hogyan néznek ki a levesek és a magtejek, amik ebben készülnek, akkor hozok egy következő cikkben képeket és recepteket is.