Málta glutén és laktózmentes arca
Amikor Máltára készültem nem terveztem el, nem jártam utána, hogy mit fogok enni. Apartmanba mentünk, gondoltam majd főzök ott is, hiszen tésztát és alapvető dolgokat ott is ugyanúgy lehet kapni. Már az első közértben meglepődtem amikor elkezdtem lázasan keresni a gluténmentes termékeket. Sehol semmit sem találtam, csak a cukormentes nasik sorakoztak a rendes kekszek mellett. Csalódott is voltam kicsit, de gondoltam valahogyan csak megoldom majd a helyzetet. Ekkor egy szinttel feljebb nagy meglepetésre elém tárult ez a látvány:
Egy egész gluténmentes polcot tartogattak a számunkra! Így történt, hogy egész héten finom, friss magvas kenyeret reggeliztem GM felvágottal, virslivel és amit csak akartam!
Tízóraira is rengeteg keksz és nasi közül válogathattam, a Schär-es termékek mindenhol ott voltak. Nem kellett aggódnom a "tejtermékek" miatt sem! A szójajoghurtok és desszertek minden hűtőben ott lapultak, méghozzá a kedvenc márkámban!
Az árakról annyit, hogy Málta nem arról híres, milyen olcsó az élet! Legfőképpen az élelmiszer árak elég magasak, de ezek a termékek mind hasonló árfekvésben voltak, mint itthon. 500 g-os magvas kenyeret 2,9 Euro-ért vettem. Nápolyit 1,9 Euro-ért. Két szójajoghurtot (alpro-sat) 1,19 Euroért.
Az eltervezett főzőcskéből a reggeliken kívül (amit nem igazán kellett főzni) végül semmi sem lett, mert gyakran voltunk úton, ezért ebédelni és vacsorázni mindig beültünk valahová.
Érdeklődtem a gluténmentes és laktózmentes ételekről az éttermekben és nem azt mondom, hogy minden helyen, de a legtöbb részen tudtam legalább gluténmenteset enni. (Néha pedig bevallom bűnöztem is, egy kis laktóz időnként belecsúszott a számításba, de ez nálam szerencsére még nem akkora hatalmas probléma, mint a glutén). Szóval, ebédre és vacsorára ettem sok-sok halat és tengeri állatot, de igazi olasz pizzériában igazi olasz gluténmentes pizzát is, (amire természetesen 3 Eurot pluszban felszámoltak) és finom gluténmentes tésztát egy másik helyen.
Ha nem volt választék, akkor mindig volt saláta, ami általában bőséges volt! Gzirában mindent megtaláltam, ott ettem a pizzát is, de Qawra is szuper hely volt ilyen téren! Szerencsére mindig volt az étlapon olyan, amit meg tudtam enni és egyszer sem volt semmi probléma! Egy saláta 8 Euro körül volt, ami bőséges volt akár ebédre akár vacsorára. Tészta és pizza nem volt sajnos 10 Euro alatt, de ettem halat 14 Euro-ért is, ami így nézett ki:
Az utolsó késői ebédünk ez a tál volt, ami húha! Isteni finom volt!
Gozó szigetén a fővárosban találtunk egy helyet, ahová ugyan nem mentünk be, de már az ablakban hirdették a gluténmentes konyhájukat. Azért megmelengette a szívem, hogy a világ végén is készítenek nekünk is ételeket!
Azúr Window-os tapasztalatom pedig a fagyis bódé volt, ahol ezt a finomságot találtam:
Máltát tehát bátran ajánlom minden diétázónak, még akkor is, ha egyénileg tervezi az utazását és nem egy all inclusive 5 csillagos szállodában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése